Amikor még gimnazisták voltunk, unalmas óráikon sokat ötleteltünk olyan felesleges tárgyak elméleti szinten történő megalkotásán, mint amilyen a "Jézus szava - ébresztőóra" is volt. A tervek szerint a "még ma velem leszel a paradicsomban" (Lk 23,43b) mondattal ébresztett volna. Az olvasónk által beküldött jóságok szépen illeszkednének a termékcsaládba - hátrányuk csupán az, hogy a valóságban is léteznek.
Sziasztok!
Volt szerencsém Hajdúszoboszlón tölteni pár téli napot barátnőmmel, ahol a csatolt két gyönyörűséget pillantottuk meg egy szuvenírárus standján. Gondoltam továbbítom, hátha hasznát veszitek.
Üdv,
Balázs
Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 3,66/5
Cimkék: jézus, kereszt, óra, szűz mária
Jucc egy egészent elvetemült honlapra hívta fel figyelmünket:
Valljuk meg hitünket! Vegyük szó szerint azt, hogy "karomra pecsételtelek". Tetováltassunk. Csak izlésesen! A két "legszebbet" kiválasztottam: egy csodás színekben pompázó Mária-ábrázolás; és Jézus, az Úr, aki épp a felhők mögül küldi sugárzó jelenlétét szintén a felhők közé, de lehetőleg jó messzire, hogy minél nagyobb lehessen az attraktív, színes tetkó.
A honlap: www.religioustattoos.net
Mindenkinek váljék egészségére!
Üdv: Jucc


Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 4,26/5
"Jaj." - Ennyit fűzött csak hozzá beküldött képéhez olvasónk, Nóri. Eleinte mi is vonakodtunk attól, hogy részletesebben elemezzük a műtárgyakat, ám pár nap emésztési idő után rájöttünk, hogy valójában keresztény köntösbe bújtatott sátánista-ateista kegytárgyakkal van dolgunk: mégis, ki más gyújtana meg egy viasz-feszületet?
Szerintünk: 5/5
Szerintetek: 3,88/5
Viktor hívta fel figyelmünket az alábbi hirdetésre:
"Elcserélném II. János Pál pápa által megszentelt Jézus a kereszten szobrot. Nem eladnám, hanem elcserélném, bármire, ami ér neked annyit, hogy egy igazi szentelt kis szobrod legyen. Nem azért cserélem el mert nekem nincs rá szükségem, három szentelt Jézus szobrunk van, és amiota megvan, megvéd mindentől. Nem kamu a hirdetés!"

Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 3,33/5
Olvasónk, Bori küldte az alábbi jóságot, bár már emúlt vízkereszt. "Nem lett jó a kép, mert mobillal készítettem, de a lényeg azt hiszem rajta van: kereszten fűggő Jézus-karácsonyfafüzér."


Szerintünk: 5/5
Szerintetek: 4,76/5
Bő három hét szünet után tovább dübörög a Pápanyalóka! Panni rendhagyó hamutálával kezdjük az évet, gondolván arra, milyen sok felebarátunk fogadja meg azt, hogy az újévben felhagy a dohányzással. Számukra felbecsülhetetlen értékű lehet az alábbi gyöngyszem.

Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 4,14/5
Lehet, hogy még nem telt el elég idő, és túlzottan a hatása alatt vagyunk, de jelenleg úgy gondoljuk, hogy a blogonuk nevében megörökített pápás nyalókával vetekedő nagyságú tárgyat találtunk: plüss Jézuska! A mylovingjesusdoll.com oldalt egy házaspár találta ki, mert (leírásuk szerint) évekkel ezelőtt éjszaka megijedt kisgyermeküket egy Krisztust ábrázoló szoborral nyugtatták meg; ám kezdettől problémát jelentett számukra, hogy nem tehetik Jézuskát a gyerekágyba, mert ahhoz túl kemény. Elkészítették hát a plüss változatot, mely "soft and huggable", vagyis "puha és ölelhető". Az oldal kifejezetten hívő családoknak ajánlja az alvótársat, mely szerintük a hithez is közelebb viheti a gyermekeket.

Bár nem plüss kategória, de találtunk még egy hasonló oldalt. A babyjesusdolls.com szlogenje szerint "It's helps a child to remember that Jesus is not just for Christmas but for everyday of our life." Szerintünk inkább a Frank Herbert Dűne c. sci-fijének toboroz rajongókat ilyen fremen-kék szemekkel, az mindenesetre szép, hogy intoleráns világunkban egyfajta szigetként afro-amerikai, latin és fehér kiadásban is elérhetővé teszik babájukat.

Szerintünk: 5/5
Szerintetek: 3,08/5
A tengerentúl mindig tartogat nekünk, giccskedvelőknek meglepetéseket, a multifunkciós edzővé avanzsált Megváltó után itt egy újabb vadhajtás, nem máshonnan, mint a New Yorkból, méghozzá az olasz negyedből. Valamiért az ottani lakosoknak van egy olyan furcsa szokásuk, hogy bankjegyekkel tűzdelik tele a kedvenc szentjük szobrát. Az okokat rövid látogatásom alatt nem sikerült feltárni, de a képek önmagukért beszélnek. (A lencse túloldalán jómagam és cimboráim körül sokat próbált olasz családi vállalkozók morzsolták hevesen a rózsafüzéreket, úgyhogy inkább visszafogtuk magunkat a kattintgatást illetően, de a lényeg szerencsére látszik.) Kedvencünk a kikandikáló dollár, de nem rossz a Mária nyakán lógó bankjegyköteg sem. Az viszont érdekelne, hogy miért csak egy dollárosokat tűztek fel.
Felhívnánk a figyelmet a 100-as égősorra.
Szerintünk: 5/5
Szerintetek: 4,38/5
Olvasónk küldte az alábbi képet: a vicc-jelleg miatt ugyan a giccspontokat kicsit lehúztuk, de azért itt a helye a képnek a Pápanyalókán. Mint láthatjuk, a turbános Boldizsár mellett a Szűzanya és szent József is kiemelt figyelmet fordíta arra, behogy letüsszentsék a kisdedet. S a kisded sem tüsszent rájuk.

Szerintünk: 2/5
Szerintetek: 4,16/5
Cimkék: betlehem, jézus, szent józsef, szűz mária, boldizsár, h1n1
"Az alábbi gyöngyszemet (szó szerint!:)) Zadarban fényképeztem egy utcai árusnál" - nevezte meg a beküldött giccsek forrásterületét olvasónk, Lilla. Elég az hozzá, hogy a kagylókban az igazgyöngy helyén megjelenő Szent Antal vagy Szűz Mária még csak hagyján, ám a rászegezett Jézus az azért elképesztően zord.


Szerintünk: 5/5
Szerintetek: 4,52/5
Cimkék: kagyló, jézus, szűz mária, szent antal
Olvasónk, Balázs, nem felejtette otthon fényképezőgépét, amikor giccsvadászatra indult. Alább Balázs rövid levele és a gyűjtés eredménye.
Kedves Szerkesztők!
Néhány gyöngyszem egy osztrák falucska (Mönchhof) egyébként szép, magántulajdonú skanzenjából. Nem világbajnokok a képek, de a Dalí képét parafrazeáló művész alkotása, a galambocskás szenteltvíztartó vagy a "varázskőből" készült világító Jézus (vezeték a háttérben) talán megér egy posztot. A képek minőségéért elnézést kérek, nem vagyok egy fényképezőmágus, ráadásul egy pajta fényviszonyai ezt engedték. Mottó: a becses ősök hitét kétségbe nem vonva, ám ízlésükön jókat rökönyödve.
Üdv.
Balázs

Népies Dalí-installáció

Kimunkált szenteltvíztartó

Jézus és a váltóáram
Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 4,25/5
Cimkék: szenteltvíztartó, jézus, szobor, világító, dalí
Olvasónktól, Pannitól a hosszabb levél mellé egész képsorozatot kaptunk, amit ezúton is köszönünk, valamint gratulálunk a találó megfigyelésekhez.
Kedves Szerkesztőség!
Mint azt Önök is tudják, Jézus mindig velünk van, leghétköznapibb cselekvéseink közepette is. Segít, hogy testünk, mely a Szentlélek temploma(1Kor 6,19), rendesen karban legyen tartva...
Fogadják hát nagy szeretettel az alábbi kisplasztika-sorozatot. Külön felhívnám a figyelmet a talapzaton található vésett feliratra: Jesus is My Coach (Jézus az edzőm) Hogy melyik a legjobb? A Küzdősport Jézus, a Ritmikus Sportgimnasztika Jézus vagy a Rögbi Jézus...? Képtelenség választani. Önmagában mindegyik egy műremek.
Áldásos gyűjtőmunkájukhoz további sok sikert!
Szeretettel,
Panni



Hokizó, balettező, kosárlabdázó Jézus a tovább gombra kattintva.
Szerintünk: 5/5
Szerintetek: 4,7/5
Dszg kolléga leírással együtt juttatta el hozzánk az alábbi műremeket.
Egy falra akasztható szentkép, se évszám, se semmi, se szerző, valszeg gyárilag sokszorosított. Állítólag régen ha megkérték egy lány kezét falun, az ő családja gondoskodott egy szentképről, amit az ágy fölé lógattak. Reméljük, nem volt az össze ilyen. A kép üvegezett, hátulja karton. Kerete fekete műanyag, aminek azonban belső éle aranyozott. 50x40 centi.
Szerintünk: 3/5
Szerintetek: 2,93/5
Cimkék: szentkép, festmény, jézus, szűz mária, szent józsef
Olvasónk, Gergő küldte az alábbi órát szerkesztőségünknek - sajnos fénykép formában, így nem tudtuk ellenőrizni, hogy amúgy pontosan jár-e. Más dolgunk nem maradt, mivel leírással együtt kaptuk a képet.
Az utolsó vacsora jelenetébe foglalt óra. Hogy a kettő hogy passzol, arra több ötletem is van. 12 tanítvány, 12 szám... Az óra az asztal közepét takarja ki. A jelenet maga kartonpapíron van, azonban mélyen ülő, ezüstözött hátú üvegkeretbe foglalva. Az tárgy háta műanyag. Az óra lapja aranyozott. Krisztus és azt apostolok körvonalai ugyancsak. Jézus egyik kezében kenyérrel felfelé néz, merengő tekintettel. Az apostolok többsége úgyszintén. Az Úr mellett kétoldalt ülők azonban valahova maguk elé merengenek, tekintetük keresztezi egymást. Talán angyal szállt el a jelenet szereplői felett. Minden egyes arc külön elemzésre szorulna, ezt én most mellőzném, meghagyván azt avatott művészettörténészeknek és giccsszakértőknek.
üdv.
Gergő
Szerintünk: 5/5
Szerintetek: 3,55/5
Cimkék: jézus, utolsó vacsora, óra
Hatalmas áttörést ért el blogunk: már Főnökúrtól is kapjuk a giccseket. A virágkoszorús magashegyi tavaszban jelenik meg Jézus egy kislánynak(?). Sajnos, tippünk sincs, hogy pontosan melyik Jézus-jelenést animálta meg az alkotó.

Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 4,66/5
Fröccsöntött szenteltvíztartók, naplementében kongó harangok, foszforeszkáló kisdedek. Dobj giccset!
Válogatott lényeg
Névadónk, az eredeti pápanyalóka
Megmondjuk, mi a giccs.
óra (10), angyal (10), assisi (3), üveg (4), benedek (3), betlehem (6), buddha (3), csillám (3), elemér (5), ferenc (6), Ferenc (3), feszület (8), foszforeszkáló (5), gif (6), gyertya (10), húsvét (4), hologram (3), jézus (67), könyv (5), kép (6), képeslap (3), különkiadás (3), kereszt (30), kisded (5), kulcstartó (3), lámpa (3), lengyelország (3), őrangyal (3), lufi (4), mária (8), miseruha (4), műanyag (3), műköröm (3), nyaklánc (3), nyalóka (9), pápa (48), póló (4), pap (3), pió atya (6), plakát (4), plüss (3), róma (3), rózsafüzér (4), rózsafűzér (3), retro (3), szenteltvíz (4), szenteltvíztartó (6), szentföld (3), szent ferenc (6), szent györgy (3), szentkép (17), szent kristóf (4), szentlélek (3), szűz mária (32), szobor (13), tükör (4), teréz anya (3), tetoválás (5), tojás (4), utolsó vacsora (6), videó (3), világító (4)
© 2008-2026, IGEN