Pápanyalóka

Szakrális műköröm [+]

2010. február 21. 15:22 / nikola

A műköröm, mint esztétikai kategória már eleve korbácsütésért kiált, ezért megbecsülni sem merjük, hogy az alábbi képen látható alkotás pontosan hány korbácsütés. Talán negyven?  Amúgy dszg kolléga ajánlotta figyelmünkbe a forrásoldalt, amire állítása szerint véletlenül bukkant rá.

Szerintünk: 4/5

Szerintetek: 3.85/5

Még nem jött el az én órám! [+]

2010. február 4. 12:43 / nikola

Amikor még gimnazisták voltunk, unalmas óráikon sokat ötleteltünk olyan felesleges tárgyak elméleti szinten történő megalkotásán, mint amilyen a "Jézus szava - ébresztőóra" is volt. A tervek szerint a "még ma velem leszel a paradicsomban" (Lk 23,43b) mondattal ébresztett volna. Az olvasónk által beküldött jóságok szépen illeszkednének a termékcsaládba - hátrányuk csupán az, hogy a valóságban is léteznek.

Sziasztok!

Volt szerencsém Hajdúszoboszlón tölteni pár téli napot barátnőmmel, ahol a csatolt két gyönyörűséget pillantottuk meg egy szuvenírárus standján. Gondoltam továbbítom, hátha hasznát veszitek.

Üdv,
Balázs

Szerintünk: 4/5

Szerintetek: 3.42/5

Betlehem felkészült a járványra [+]

2009. november 24. 15:45 / nikola

Olvasónk küldte az alábbi képet: a vicc-jelleg miatt ugyan a giccspontokat kicsit lehúztuk, de azért itt a helye a képnek a Pápanyalókán. Mint láthatjuk, a turbános Boldizsár mellett a Szűzanya és szent József is kiemelt figyelmet fordíta arra, behogy letüsszentsék a kisdedet. S a kisded sem tüsszent rájuk.

Szerintünk: 2/5

Szerintetek: 4/5

Máriásgyertya [+]

2009. november 19. 10:34 / nikola

Bearanyozta csütörtök délelőttünket lelkes olvasónk, Márton: mindig is oda voltunk a funkcionálisan használhatatlan, használati tárgynak látszó giccsekért.

Kedves Szerkesztőség!

Ebbe a gyöngyszembe egy hete futottam bele a Match-ban. Sajnos a kép minősége gyenge, de nem voltam felkészülve, és csak poros telefon-kamera volt nálam. Egy gyertya rejlik a henger belsejében, Szűz Mária arca pedig kartonlapon van köré kanyarintva. Ahogy meggyújtod a gyertyát, a kép is meggyullad, mert a borítás túl közel van a kanóchoz :)

Üdv.
Márton

Szerintünk: 4/5

Szerintetek: 4.37/5

Cimkék: szűz mária, gyertya

Fatimai házioltár [+]

2009. november 16. 10:58 / nikola

Az olvasói-beküldői lelkesedés miatt rég volt saját lelet, ám ez a hét nemrég örökölt, extra könnyű házioltárunkkal indul. A baldachinnal ellátott oltárképhez aranyozott műanyag lépcsőkön át vezet az út, a védőfóliával ellátott képen pedig épp a fatimai Szűz Mária jelenik meg Lúciának.

Szerintünk: 4/5

Szerintetek: 3.85/5

Igazgyöngyök [+]

2009. november 13. 10:33 / nikola

"Az alábbi gyöngyszemet (szó szerint!:)) Zadarban fényképeztem egy utcai árusnál" - nevezte meg a beküldött giccsek forrásterületét olvasónk, Lilla. Elég az hozzá, hogy a kagylókban az igazgyöngy helyén megjelenő Szent Antal vagy Szűz Mária még csak hagyján, ám a rászegezett Jézus az azért elképesztően zord.

Szerintünk: 5/5

Szerintetek: 4.42/5

Szentkép faluról [+]

2009. szeptember 22. 10:58 / nikola

Dszg kolléga leírással együtt juttatta el hozzánk az alábbi műremeket.

Egy falra akasztható szentkép, se évszám, se semmi, se szerző, valszeg gyárilag sokszorosított. Állítólag régen ha megkérték egy lány kezét falun, az ő családja gondoskodott egy szentképről, amit az ágy fölé lógattak. Reméljük, nem volt az össze ilyen. A kép üvegezett, hátulja karton. Kerete fekete műanyag, aminek azonban belső éle aranyozott. 50x40 centi.

Szerintünk: 3/5

Szerintetek: 2.89/5

Rubik Mária [+]

2009. augusztus 11. 16:26 / nikola

Olvasónk, Zsolt, a "no comment" kategóriába szánta az alábbi ékkövet. Annyit azért hozzátennénk, hogy Medjugorje-ból mi is egészen biztosan egy hasonló, trendi rózsaszín és neonzöld színekkel operáló rubik-kocka-kulcstartót hoznánk magunkkal. Próbáltuk utolérni Rubik Ernő feltalálót is, hogy kikérjük véleményét az alkotásról, de sajnos nem jártunk sikerrel.

Szerintünk: 5/5

Szerintetek: 4.94/5

Lourdes és a világító műanyag [+]

2009. augusztus 3. 9:36 / nikola

Úgy tűnik, hogy az idei nyár arról szól, hogy olvasóink nagyobb tempóban szüretelnek kegyhelyeken, mint ameilyen tempóban mi frissíteni tudjuk a Pápanyalókát. Íme két ínyencség Lourdes-ból:

Ezt a két gyönyörűséget küldeném. Mindkettő Lourdes-ból való: az első egy porcelánszobor, ízléses festéssel, a másik egy világító Szent Bernadett, akinek épp megjelenik egy szintén világító Szent Szűz. Mindez egy dekoratív kék műanyag talpazaton.

Üdvözlettel: egy olvasótok

Szerintünk: 4/5

Szerintetek: 4.33/5

Máriáskulacs [+]

2009. július 27. 8:26 / nikola

Olvasóink aktivitása hihetetlen magas e nyáron: alig győzzük két nagyralás között feldolgozni a beérkezett giccseket. Ma például ez a kép fogadott minket postaládánkban, rövidke üzenettel:

Műanyag szenteltvíztartó szűzmária. Nagyon hardcore... Sajna élőben nem tudom odadni, mer valahová elkallódott tábor közben.

További szép nyarat:
Kálmán

 

A fatimai Szűzanyára hajazó kialakítás, és az a tény, hogy Mária koronája valójában a kulacs kupakja, egész biztosan megdobogtatja minden giccsvadász szívét. Külön gratulálunk a kompozícióhoz: a nyitott mosogatószeres üveg és a "nem" feliratú post-it cimke megfelelő környezetbe helyezi a műanyag szobrot.

Szerintünk: 5/5

Szerintetek: 3.78/5

Cimkék: szűz mária, kulacs

Fuksz Mária [+]

2009. július 7. 13:50 / nikola

Hatalmas öröm látni, hogy egyre több olvasónk osztja meg velünk giccseit.

Sziasztok!

Mellékelten küldöm az egyik gyögyszemet - a neten akadtam rá. Fura, mert éppen a google-ban a Sixtus kápolnáról kerestem képeket és erre ezt (is) kidobta...

Egy hű olvasótok

Szerintünk: 4/5

Szerintetek: 4.17/5

Cimkék: szűz mária, fuksz

Giccs TOP 3 - ajándékok bérmálásra [+]

2009. június 19. 12:11 / Csodatevő Nikola

A napokban kattantunk rá a Gábriel katolikus kegytárgybolt és csomagküldő szolgálat internetes főhadiszállására. Felejthetetlen szörfölésünk csúcspontját a bérmálásra szánt tárgyajánló megtekintése jelentette, melynek eszenciáját most közkinccsé tesszük.


 Ajándékok bérmálásra - TOP 3

 

1. Bérmálási emlék-kereszt

„Bérmálási aranyozott gyöngyház emlék-kereszt 15 cm magas. Falra akasztható és felállítható is. Rendkívül szép bérmálási ajándék. Ára: 1.480 Ft"

 Az ergonomikusan kacskaringózó kereszt aranyozott-műmárvány felületén a Bibliába állított pásztorbotra lángot csepegtető Szentlélek valóban felejthetetlenné teheti a bérmálkozás utáni ajándékátadás meghitt pillanatát.


 2. Szenteltvíztartó

„Békebeli típusú sárgaréz szenteltvíztartó, üveg tartállyal. 12,5 cm magas. Ára: 1.620 Ft"

 Az esztétikai oldalt most hagyjuk, ehelyett két kérdés: egy szenteltvíztartónak miért a magasságát tüntetik fel, miért nem az űrtartalmát? Amúgy mit lehet kezdeni otthon egy szenteltvíztartóval?

 3. Csodás Szűzanya - ikon


„Gyönyörű, aranyozott nyomású ikon - 14x10 cm. Ára: 1.400 Ft"

Gyönyörű.

Szerintünk: 5/5

Szerintetek: 3.08/5

Kisded Szűz Mária, könyörögj érettünk!

(Köszönetd dszg kollégának a fotóért.)

Szerintünk: 5/5

Szerintetek: 4.78/5

Glória csillámporral [+]

2009. március 30. 15:57 / nikola

Bár továbbra is fenntartjuk, hogy giccses szentképet lőni nem kihívás, mégis büszkék vagyunk az alábbi, finom vonalakkal lekerekített sarkú, mintegy három és fél centi magas igazgyöngyre.

A szentföld azon zöldellve burjánzó ligetében vagyunk, ahol méteres magasságban is mezei virágok nőnek (csoda1). A kép központi helyén két szent asszony (tippünk szerint Szent Anna és az ifjú - ekkor még piros korszakát élő - Szűz Mária), akiknek bár a háta mögött nyugszik le a nap, sugarai mégis oldalról sütik őket, hogy tudjanak olvasni (csoda2). A képet mégsem ezek, hanem az aranyszínű csillámporral kiemelt ruharedők, valamint a fényesnek látszó, ám fényt nem adó glóriák teszik igazi kuriózummá.

Szerintünk: 4/5

Szerintetek: 4/5

Leírás

Fröccsöntött szenteltvíztartók, naplementében kongó harangok, foszforeszkáló kisdedek.

Dobj nekünk giccset!

Válogatott lényeg

Névadónk, az eredeti pápanyalóka Megmondjuk, mi a giccs.

Keresés

Keres

Cimkék

angyal (2), assisi (2), csillám (2), csoda (2), csíksomlyó (2), festmény (2), feszület (2), foszforeszkáló (2), gyertya (4), hologram (2), húsvét (2), jézus (24), kereszt (10), kincstár (2), kisded (2), kommentár nélkül (2), kulacs (2), különkiadás (3), mária (2), nyalóka (2), pap (2), pió atya (5), plakát (2), plüss (2), pápa (6), szent antal (2), szent ferenc (3), szent józsef (2), szenteltvíztartó (4), szentkép (7), szobor (6), szűz mária (14), tojás (2), utolsó vacsora (2), világító (3), óra (3), őrangyal (2)

Cimkefelhő

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Utolsó hozzászólások

  • Pici Hopi [vendég]: By Kockablog Ismeritek? (2010.3.20. 16:47:56) Kisdedmustra
  • jakab joskA [vendég]: PRIMITIV SZAR GICCS (2010.3.18. 0:22:10) Hétvégi csodálnivaló
  • :) [vendég]: Kiköpött mása:D (2010.3.16. 0:02:09) Pápás gyertya a kínaiból
  • Jusztinka [vendég]: Le vannak maradva, XXIII. János helyett ma már Benedek a trend.. (2010.3.9. 19:40:20) Pápás gyertya a kínaiból
  • lolááj [vendég]: hát már nem azért, de a röplabdázó és a kenuzó jézussal mi történt?? (2010.3.6. 16:03:59) Személyi edzőnk: JC
  • kls [vendég]: "valódi testméreteit"? honnan? (2010.3.1. 13:37:45) A Kristályóriás
  • paksab [vendég]: A poszt címadása zseniális, a kötődő zeneművet szeretem, annak ellenére, hogy nem zeneesztétikai csúcs. (2010.2.23. 20:34:27) A Kristályóriás
  • Pelikán József [tag]: szerintem ez tipikusan nem keresztény giccs, hanem vallásos elemekkel gyalázkodó poén. (2010.2.23. 20:01:05) Szakrális műköröm

© 2008-2010, IGEN