Pápanyalóka

Az alábbi kép azért különleges, mert története van. Egy rámenős, Debrecenből Budapestre szakadt hajléktalantól vettük 110 Ft-ért a Veres Pálné utca egyik kiülős helyén, nehogy a vélhetően nyakas református úr - szentképiszonya közepett - lehányjon minket. Amikor viszont emberünk harmadszorra is háromat köpkött a kapott apróra, elbizonytalanodtunk mély vallásosságát illetően.

A képen amúgy egy (vélhetően) zsiráfnyakú kisded látható (nyakát takarja a pólya, a hosszúságra csak a kéz és a fej furcsa elhelyezkedéséből következtethetünk). A gyermek körül két őrangyal is legyeskedik; kiemelendő közülük a rendezői balon könyökölő, aki áhítattal kulcsolja össze imára félrebillent kezét. A gyermek nem lehet Jézus, mert nincsen világító glória a feje fölött, valószínűleg egy teljesen átlagos csecsemővel van dolgunk.

Köszönet Áginak a a szociális érzékenységből fakadó szentképvásárlásért.

Szerintünk: 4/5

Szerintetek: 2,64/5

Cimkék: szentkép, őrangyal,

Az utóbbi napokban sok minden megváltozott: olyan giccsbe botlottunk, amit nem sokáig tudtunk a fiókban tartani. (Pedig milyen szép lett volna, ha mondjuk Benedek pápánk megválasztásának évfordulóján tálaljuk e gyöngyszemet...) Még blogunk első, az eredeti pápanyalókát bemutató posztjában írtuk, hogy "a nyalóka XVI. Benedek pápával díszített, új változatával még nem volt szerencsénk találkozni". Hát most találkoztunk, ám a véletlen egymásba botlást kicsit sem tudjuk szerencsésnek nevezni. Isten malmai lassan őrölnek, de.

A sokkoló fotót innen lőttük.

Szerintünk: 5/5

Szerintetek: 5/5

Cimkék: pápa, nyalóka

Giccs TOP 3 - ajándékok bérmálásra [+]

2009. június 19. 12:11 / Csodatevő Nikola

A napokban kattantunk rá a Gábriel katolikus kegytárgybolt és csomagküldő szolgálat internetes főhadiszállására. Felejthetetlen szörfölésünk csúcspontját a bérmálásra szánt tárgyajánló megtekintése jelentette, melynek eszenciáját most közkinccsé tesszük.


 Ajándékok bérmálásra - TOP 3

 

1. Bérmálási emlék-kereszt

„Bérmálási aranyozott gyöngyház emlék-kereszt 15 cm magas. Falra akasztható és felállítható is. Rendkívül szép bérmálási ajándék. Ára: 1.480 Ft"

 Az ergonomikusan kacskaringózó kereszt aranyozott-műmárvány felületén a Bibliába állított pásztorbotra lángot csepegtető Szentlélek valóban felejthetetlenné teheti a bérmálkozás utáni ajándékátadás meghitt pillanatát.


 2. Szenteltvíztartó

„Békebeli típusú sárgaréz szenteltvíztartó, üveg tartállyal. 12,5 cm magas. Ára: 1.620 Ft"

 Az esztétikai oldalt most hagyjuk, ehelyett két kérdés: egy szenteltvíztartónak miért a magasságát tüntetik fel, miért nem az űrtartalmát? Amúgy mit lehet kezdeni otthon egy szenteltvíztartóval?

 3. Csodás Szűzanya - ikon


„Gyönyörű, aranyozott nyomású ikon - 14x10 cm. Ára: 1.400 Ft"

Gyönyörű.

Szerintünk: 5/5

Szerintetek: 3,46/5

Kommentár nélkül: Jézus farmerben [+]

2009. június 14. 13:11 / nikola

Az angliai Uckfield Our Lady Immaculate and St Philip Neri katolikus templomának a falára (a helyi lakosok őszinte döbbenetére) egy egészen modern Jézus-szobrot helyeztek el a hetekben. A szobor farmerben, lobogó ingben, trendire vágott hajjal és szakállal egy a mai emberhez közeli Jézus-képet nyújt. - írta a Telegraph.co.uk.

 

Szerintünk: 4/5

Szerintetek: 3,93/5

Félkarú Jézus a vázáról [+]

2009. június 8. 20:21 / nikola

Szerkesztőségünk számára nagy öröm, hogy nem csak bennfentes giccsvadászaink, hanem olvasóink is dolgoznak. A következő gyöngyszemet Endre olvasónktól kaptuk egy rövid leírás kíséretében, melyet alább közzé is teszünk, mivel alapos megfigyelő-munkáról tanuskodik.

Sziasztok! 

Nagyon tetszik a blog, szerintem hatalmas ötlet, nagyon vicces. Frissítsetek gyakrabban!

Ezt a remeket a Csepel Plázában lőttem. Az egyik bolt értékcsökkent polcán volt.

Néhány értékelendő apróság:


-törött, Jézus jobb keze hiányzik
-ocsmány "ezüstözés"
-Jézus aránytalan feje
-kitekeredett testrészek
-fantasztikus kereszt... keresztek? kicsi a nagyban üregesen...

Egyébként azon gondolkozom, hogy ilyet ki vesz. Templomi dísznek? Vagy otthonra? Vagy... ???  Mindezt görbe kaktuszok, befőttesüvegek között. Igazán csodás.

Bocs a képminőségért, telefonos fotó, kihagyhatatlan és otthagyhatatlan volt.

Üdv,
Endre

Szerintünk: 4/5

Szerintetek: 3,5/5

Cimkék: jézus, váza, kereszt

Breaking news: a papok is izzadnak! [+]

2009. június 4. 12:45 / nikola

"Vajon izzadnak-e a papok, amikor túráznak?" - nyitómondattal támad soron következő plakát-különlegességünk. A lap bal oldalán kedves-kerekfejű gyermek lépdel a feltámadás barkaágán az Örök Világosság felé, vélhetően hátán cipelve a bűnök hátizsákját. E központi gondolat vörös fonálként lelhető fel a felhívás szövegében: "Lehet-e beszélgetni egy pappal hegynek felfelé?" - "Királyrétről gyalog át a Börzsönyön egész Márianosztráig, itt gyónási lehetőség.".

Köszönet Tamos kollégának a gyűjtésért.

Szerintünk: 4/5

Szerintetek: 2,66/5

Cimkék: pap, plakát,

Leírás

Fröccsöntött szenteltvíztartók, naplementében kongó harangok, foszforeszkáló kisdedek.

Dobj giccset!

Válogatott lényeg

Névadónk, az eredeti pápanyalóka Megmondjuk, mi a giccs.

Keresés

Keres

Cimkék

óra (10), angyal (10), assisi (3), üveg (4), benedek (3), betlehem (6), buddha (3), csillám (3), elemér (5), ferenc (6), Ferenc (3), feszület (8), foszforeszkáló (5), gif (6), gyertya (10), húsvét (4), hologram (3), jézus (67), könyv (5), kép (6), képeslap (3), különkiadás (3), kereszt (30), kisded (5), kulcstartó (3), lámpa (3), lengyelország (3), őrangyal (3), lufi (4), mária (8), miseruha (4), műanyag (3), műköröm (3), nyaklánc (3), nyalóka (9), pápa (48), póló (4), pap (3), pió atya (6), plakát (4), plüss (3), róma (3), rózsafüzér (4), rózsafűzér (3), retro (3), szenteltvíz (4), szenteltvíztartó (6), szentföld (3), szent ferenc (6), szent györgy (3), szentkép (17), szent kristóf (4), szentlélek (3), szűz mária (32), szobor (13), tükör (4), teréz anya (3), tetoválás (5), tojás (4), utolsó vacsora (6), videó (3), világító (4)

Cimkefelhő

Utolsó hozzászólások

  • Nincsenek hozzászólások.

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Archívum

© 2008-2024, IGEN