Gergőtől az alábbi levelet illetve fotósorozatot kaptuk:
A több száz éves máramarosi fatemplomok meglátogatását midnenkinek csak javasolni tudom. Mesebeli táj, mesebeli épületek, azonban itt-ott akad itt is giccs. Például ez a kép, amit elfordítva Jézus képe Máriáéra változik.

Első ránézésre ez egy közönséges Jézus-szentkép bekeretezve: bármely vidéki plébánia sekrestyéjében találhatunk hasonlót.

Pöppet oldalt sandítva kezd fény derülni a turpisságra.

Mintha soha nem is lett volna rajta Jézus a képen.
Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 4,4/5
Cimkék: jézus, szűz mária, kép
Olvasónk, Balázs jóvoltából a Pápanyalóka szeme még a zalaegerszegi Medjugorje-napig is elér! Bevalljuk, már a rendezvény nevének és helyszínének hallatán elmorzsoltunk pár meghatott könnycseppet. Íme Balázs levele:
Kedves Giccsgyűjtők!
Néhány fénykép a keresztény giccs derékhadából. (Koordináták: 2010. 04. 24. Medugorje nap, Zalaegerszeg.) Mondhatnám, semmi különös. Talán a Krisztus-kép érdemes a figyelemre.
Jöjjön először tehát a "semmi különös" című, dokumentarista alkotás. Préselt falemezből készült giccsárus-stand, zsúfolásig megtelt gyöngyszemekkel. Kedvencünk Szűz Mária kulcstartón, melyhez már régebb óta meghitt viszony fűz minket.

Az kétállású Jézus kép filmes eszközökel él: egyszer nagytotálból, másszor premier plánból mutatja a keresztre feszítés fájdalmát.

Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 4,87/5
Cimkék: medjugorje, szűz mária, kulcstartó, jézus
Egy amszterdami kocsma cégére. Miért?
Köszönet Tamásnak a képért.
Szerintünk: 5/5
Szerintetek: 4,66/5
Cimkék: szűz mária, kocsma, cégér
A műköröm, mint esztétikai kategória már eleve korbácsütésért kiált, ezért megbecsülni sem merjük, hogy az alábbi képen látható alkotás pontosan hány korbácsütés. Talán negyven? Amúgy dszg kolléga ajánlotta figyelmünkbe a forrásoldalt, amire állítása szerint véletlenül bukkant rá.

Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 3,74/5
Cimkék: szűz mária, műköröm
Amikor még gimnazisták voltunk, unalmas óráikon sokat ötleteltünk olyan felesleges tárgyak elméleti szinten történő megalkotásán, mint amilyen a "Jézus szava - ébresztőóra" is volt. A tervek szerint a "még ma velem leszel a paradicsomban" (Lk 23,43b) mondattal ébresztett volna. Az olvasónk által beküldött jóságok szépen illeszkednének a termékcsaládba - hátrányuk csupán az, hogy a valóságban is léteznek.
Sziasztok!
Volt szerencsém Hajdúszoboszlón tölteni pár téli napot barátnőmmel, ahol a csatolt két gyönyörűséget pillantottuk meg egy szuvenírárus standján. Gondoltam továbbítom, hátha hasznát veszitek.
Üdv,
Balázs
Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 3,66/5
Cimkék: jézus, kereszt, óra, szűz mária
Olvasónk küldte az alábbi képet: a vicc-jelleg miatt ugyan a giccspontokat kicsit lehúztuk, de azért itt a helye a képnek a Pápanyalókán. Mint láthatjuk, a turbános Boldizsár mellett a Szűzanya és szent József is kiemelt figyelmet fordíta arra, behogy letüsszentsék a kisdedet. S a kisded sem tüsszent rájuk.

Szerintünk: 2/5
Szerintetek: 4,16/5
Cimkék: betlehem, jézus, szent józsef, szűz mária, boldizsár, h1n1
Bearanyozta csütörtök délelőttünket lelkes olvasónk, Márton: mindig is oda voltunk a funkcionálisan használhatatlan, használati tárgynak látszó giccsekért.
Kedves Szerkesztőség!
Ebbe a gyöngyszembe egy hete futottam bele a Match-ban. Sajnos a kép minősége gyenge, de nem voltam felkészülve, és csak poros telefon-kamera volt nálam. Egy gyertya rejlik a henger belsejében, Szűz Mária arca pedig kartonlapon van köré kanyarintva. Ahogy meggyújtod a gyertyát, a kép is meggyullad, mert a borítás túl közel van a kanóchoz :)
Üdv.
Márton
Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 4,44/5
Cimkék: szűz mária, gyertya
Az olvasói-beküldői lelkesedés miatt rég volt saját lelet, ám ez a hét nemrég örökölt, extra könnyű házioltárunkkal indul. A baldachinnal ellátott oltárképhez aranyozott műanyag lépcsőkön át vezet az út, a védőfóliával ellátott képen pedig épp a fatimai Szűz Mária jelenik meg Lúciának.

Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 3,87/5
Cimkék: aranyozott, házioltár, műanyag, fatima, szűz mária, lúcia
"Az alábbi gyöngyszemet (szó szerint!:)) Zadarban fényképeztem egy utcai árusnál" - nevezte meg a beküldött giccsek forrásterületét olvasónk, Lilla. Elég az hozzá, hogy a kagylókban az igazgyöngy helyén megjelenő Szent Antal vagy Szűz Mária még csak hagyján, ám a rászegezett Jézus az azért elképesztően zord.


Szerintünk: 5/5
Szerintetek: 4,52/5
Cimkék: kagyló, jézus, szűz mária, szent antal
Dszg kolléga leírással együtt juttatta el hozzánk az alábbi műremeket.
Egy falra akasztható szentkép, se évszám, se semmi, se szerző, valszeg gyárilag sokszorosított. Állítólag régen ha megkérték egy lány kezét falun, az ő családja gondoskodott egy szentképről, amit az ágy fölé lógattak. Reméljük, nem volt az össze ilyen. A kép üvegezett, hátulja karton. Kerete fekete műanyag, aminek azonban belső éle aranyozott. 50x40 centi.
Szerintünk: 3/5
Szerintetek: 2,93/5
Cimkék: szentkép, festmény, jézus, szűz mária, szent józsef
Olvasónk, Zsolt, a "no comment" kategóriába szánta az alábbi ékkövet. Annyit azért hozzátennénk, hogy Medjugorje-ból mi is egészen biztosan egy hasonló, trendi rózsaszín és neonzöld színekkel operáló rubik-kocka-kulcstartót hoznánk magunkkal. Próbáltuk utolérni Rubik Ernő feltalálót is, hogy kikérjük véleményét az alkotásról, de sajnos nem jártunk sikerrel.

Szerintünk: 5/5
Szerintetek: 4,94/5
Cimkék: szűz mária, rubik kocka
Úgy tűnik, hogy az idei nyár arról szól, hogy olvasóink nagyobb tempóban szüretelnek kegyhelyeken, mint ameilyen tempóban mi frissíteni tudjuk a Pápanyalókát. Íme két ínyencség Lourdes-ból:
Ezt a két gyönyörűséget küldeném. Mindkettő Lourdes-ból való: az első egy porcelánszobor, ízléses festéssel, a másik egy világító Szent Bernadett, akinek épp megjelenik egy szintén világító Szent Szűz. Mindez egy dekoratív kék műanyag talpazaton.
Üdvözlettel: egy olvasótok
Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 4,33/5
Cimkék: szent bernadett, szűz mária, lourdes, világító, szobor
Olvasóink aktivitása hihetetlen magas e nyáron: alig győzzük két nagyralás között feldolgozni a beérkezett giccseket. Ma például ez a kép fogadott minket postaládánkban, rövidke üzenettel:
Műanyag szenteltvíztartó szűzmária. Nagyon hardcore... Sajna élőben nem tudom odadni, mer valahová elkallódott tábor közben.
További szép nyarat:
Kálmán
A fatimai Szűzanyára hajazó kialakítás, és az a tény, hogy Mária koronája valójában a kulacs kupakja, egész biztosan megdobogtatja minden giccsvadász szívét. Külön gratulálunk a kompozícióhoz: a nyitott mosogatószeres üveg és a "nem" feliratú post-it cimke megfelelő környezetbe helyezi a műanyag szobrot.
Szerintünk: 5/5
Szerintetek: 3,95/5
Cimkék: szűz mária, kulacs
Hatalmas öröm látni, hogy egyre több olvasónk osztja meg velünk giccseit.

Sziasztok!
Mellékelten küldöm az egyik gyögyszemet - a neten akadtam rá. Fura, mert éppen a google-ban a Sixtus kápolnáról kerestem képeket és erre ezt (is) kidobta...
Egy hű olvasótok
Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 4,39/5
Cimkék: szűz mária, fuksz
A napokban kattantunk rá a Gábriel katolikus kegytárgybolt és csomagküldő szolgálat internetes főhadiszállására. Felejthetetlen szörfölésünk csúcspontját a bérmálásra szánt tárgyajánló megtekintése jelentette, melynek eszenciáját most közkinccsé tesszük.
1. Bérmálási emlék-kereszt
„Bérmálási aranyozott gyöngyház emlék-kereszt 15 cm magas. Falra akasztható és felállítható is. Rendkívül szép bérmálási ajándék. Ára: 1.480 Ft"
Az ergonomikusan kacskaringózó kereszt aranyozott-műmárvány felületén a Bibliába állított pásztorbotra lángot csepegtető Szentlélek valóban felejthetetlenné teheti a bérmálkozás utáni ajándékátadás meghitt pillanatát.
2. Szenteltvíztartó
„Békebeli típusú sárgaréz szenteltvíztartó, üveg tartállyal. 12,5 cm magas. Ára: 1.620 Ft"
Az esztétikai oldalt most hagyjuk, ehelyett két kérdés: egy szenteltvíztartónak miért a magasságát tüntetik fel, miért nem az űrtartalmát? Amúgy mit lehet kezdeni otthon egy szenteltvíztartóval?
3. Csodás Szűzanya - ikon
„Gyönyörű, aranyozott nyomású ikon - 14x10 cm. Ára: 1.400 Ft"
Gyönyörű.
Szerintünk: 5/5
Szerintetek: 3,46/5
Cimkék: szűz mária, kereszt, szenteltvíztartó, szentlélek, bérmálás
Fröccsöntött szenteltvíztartók, naplementében kongó harangok, foszforeszkáló kisdedek. Dobj giccset!
Válogatott lényeg
Névadónk, az eredeti pápanyalóka
Megmondjuk, mi a giccs.
óra (10), angyal (10), assisi (3), üveg (4), benedek (3), betlehem (6), buddha (3), csillám (3), elemér (5), ferenc (6), Ferenc (3), feszület (8), foszforeszkáló (5), gif (6), gyertya (10), húsvét (4), hologram (3), jézus (67), könyv (5), kép (6), képeslap (3), különkiadás (3), kereszt (30), kisded (5), kulcstartó (3), lámpa (3), lengyelország (3), őrangyal (3), lufi (4), mária (8), miseruha (4), műanyag (3), műköröm (3), nyaklánc (3), nyalóka (9), pápa (48), póló (4), pap (3), pió atya (6), plakát (4), plüss (3), róma (3), rózsafüzér (4), rózsafűzér (3), retro (3), szenteltvíz (4), szenteltvíztartó (6), szentföld (3), szent ferenc (6), szent györgy (3), szentkép (17), szent kristóf (4), szentlélek (3), szűz mária (32), szobor (13), tükör (4), teréz anya (3), tetoválás (5), tojás (4), utolsó vacsora (6), videó (3), világító (4)
© 2008-2026, IGEN