Pápanyalóka

Hatalmas áttörést ért el blogunk: már Főnökúrtól is kapjuk a giccseket. A virágkoszorús magashegyi tavaszban jelenik meg Jézus egy kislánynak(?). Sajnos, tippünk sincs, hogy pontosan melyik Jézus-jelenést animálta meg az alkotó.

Szerintünk: 4/5

Szerintetek: 4.5/5

Cimkék: jézus, gif, jelenés, csoda

Szentferences tollakkal ékeskedő [+]

2009. április 19. 20:27 / nikola

Szeráf kollégánk mindig szívesen vásárolt giccseket kegyhelyeket. Assisiből egész tollgyűjeménnyel tért haza, melyet lelkesen bocsátunk közszemlére.

Szent Ferenc szobor-tolla

Kicsiny, kék színű, műanyag toll. A betét hamar kifogy, de nem is ezért vásároljuk meg. Sokkal inkább a toll tetejét díszítő apró Szent Ferenc szoborért. A piciny alkotás a híres történetet dolgozza fel, amikor is Szent Ferenc megszelídít egy farkast, aki rettegésben tartja Gubbio városát. A szent hozzá méltó nyugalommal áll, mellette a farkas két hátsó lábára ülve néz fel a Ferencre, látszik; ő is szeretne olyan lenni, mint a Szent.

 

Ferenc a mandorlában

Hagyományos méretű toll, aminek csiptetőjén apró mandorlában Assisi Szent Ferenc prédikál a madaraknak. Öléből három fehér galamb csipegeti az Ige magjait (logoi spermatikoi), mögötte pedig egy vidám kék madár repdes fel és alá. A kompozíciót kedves növények foglalják keretbe, zöldbe borítva a sziklás domboldalt.

 

Vitrinben úszkáló csoda

Szeráf kollégánk gyűjteményének legszebb és leginteraktívabb darabját hamarabb elajándékozta, mintsem hogy fotót készítettünk volna róla, ezért az alábbiakban csak leírást közlünk a remekműről.  Ha valakinek megvan, küldje be szerkesztőségünknek!

A két részből álló hagyományos toll felső szára, mint kis vitrin: ebben közlekedik légbuborékként a Vad Farkas. A háttér alapján erdőben vagyunk, melynek szélén maga Ferenc áll, kezét előrenyújtván. A tollat finoman megdöntve a farkas elkezd közeledni a Szenthez, aki végül megszelídíti a vadállatot, úgy, ahogyan a legenda is megírta.

Szerintünk: 4/5

Szerintetek: 2.79/5

Cimkék: szent ferenc, toll, csoda

Leírás

Fröccsöntött szenteltvíztartók, naplementében kongó harangok, foszforeszkáló kisdedek.

Dobj nekünk giccset!

Válogatott lényeg

Névadónk, az eredeti pápanyalóka Megmondjuk, mi a giccs.

Keresés

Keres

Cimkék

angyal (2), assisi (2), csillám (2), csoda (2), festmény (2), feszület (2), foszforeszkáló (2), gyertya (4), hologram (2), húsvét (2), jézus (24), kereszt (10), kincstár (2), kommentár nélkül (2), kulacs (2), különkiadás (3), mária (2), nyalóka (2), pap (2), pió atya (5), plakát (2), plüss (2), pápa (6), szent antal (2), szent ferenc (3), szent józsef (2), szenteltvíztartó (4), szentkép (6), szobor (6), szűz mária (14), tojás (2), utolsó vacsora (2), világító (3), óra (3), őrangyal (2)

Cimkefelhő

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Utolsó hozzászólások

  • Jusztinka [vendég]: Le vannak maradva, XXIII. János helyett ma már Benedek a trend.. (2010.3.9. 19:40:20) Pápás gyertya a kínaiból
  • lolááj [vendég]: hát már nem azért, de a röplabdázó és a kenuzó jézussal mi történt?? (2010.3.6. 16:03:59) Személyi edzőnk: JC
  • kls [vendég]: "valódi testméreteit"? honnan? (2010.3.1. 13:37:45) A Kristályóriás
  • paksab [vendég]: A poszt címadása zseniális, a kötődő zeneművet szeretem, annak ellenére, hogy nem zeneesztétikai csúcs. (2010.2.23. 20:34:27) A Kristályóriás
  • Pelikán József [tag]: szerintem ez tipikusan nem keresztény giccs, hanem vallásos elemekkel gyalázkodó poén. (2010.2.23. 20:01:05) Szakrális műköröm
  • Vendéan (dszg) [tag]: Pontosabban egy ismerősöm továbbította a linket, hogy szerinte ez mindenképpen idekívánkozik, de ez tkp másodlagos. ... (2010.2.21. 22:04:23) Szakrális műköröm
  • kls [vendég]: azta, tényleg! :D hát ez nagyon vicces, így még jobb. (2010.2.21. 13:55:56) JP 2:45:13
  • zeugma [vendég]: Arról nem is beszélve, hogy az elszánt tekintet egy grafikai trükknek köszönhető. Aki ismeri az ... (2010.2.19. 23:13:38) JP 2:45:13

© 2008-2010, IGEN