Újévi gigaposztunk egy tavalyi utazás képanyagát dolgozza fel. Köszönet Zsuzsinak a hatalmas merítésért és a már megszokott magas minőségért.
Sziasztok!
Nyáron vőlegényemmel befizettünk egy lengyel útra, mert mindketten kíváncsiak voltunk II. János Pál szülőföldjére. Kicsit kiábrándító volt, mert úgy láttuk, a lengyel katolicizmus inkább szól II. János Pálról, mint Jézus Krisztusról. Félre ne értsétek, mi tiszteljük az előző egyházfőt, de amilyen tisztelet őt Lengyelországban körülveszi, inkább hasonlít az észak-koreai diktátort övező személyi kultuszhoz.
Isteni Irgalmasság bazilika - no comment. Nemcsak a templom eklektikus külsejére, hanem a berendezési tárgyakra gondolok. Nekem legjobban a pápa-automata tetszett. Wadowice, a pápa szülővárosa meg egyszerűen ijesztő. Már a helységnévtábla figyelmet érdemel, ugyanis méteres, háromdimenziós betűkből áll (mint a legendás Hollywood-felirat), mellette a pápa szobra. Ezt sajnos nem tudtuk lefényképezni. A városka különben ízléses barokk temploma tele van különféle méretű és minőségű pápa-ábrázolásokkal, sőt, már oldalkápolnát is szenteltek a még boldoggá sem avatott egyházfőnek, melybe áruházi próbababákkal "mini Vatikánt" rendeztek be. Szintén megdöbbentő volt számunkra a zakopanei skanzen szintén "háromdés" reklámja - a templomban. (Olyan, mintha pl. a kaposvári székesegyházban a zalakarosi élményfürdőt reklámoznák fürdőruhás viaszlányokkal:)). És még sok apróságot is láttunk az öt nap során, ami a Pápanyalóka etetésére szolgál, fogadjátok szeretettel.
Zsuzsi
Komplex ajándékcsomag giccskedvelőknek. Az aranyozott pásztorbot telitalálat, a pápa portré pedig gyanúsan hűtőgépmágnes.
A pápai szakácskönyv.
Az aranyozott miniszobor minden kortárs szentnél alap. Mellette a talapzaton pedig: Mátyás király(?)
Üvegbe zárt portré; rendeltetése ismeretlen.
Látogatói érmék széles választékben.
A fatövében pihenős zsánerkép személyes kedvencünk.
A fotó nagy felbontású változatát innen tölthetitek le háttérképnek.
A különböző bibliai eseményeket ábrázoló keresztek szobánk díszévé válhatnak, és az egyházi év történéseinek megfelelően rakosgathatjuk őket egymásra.
Szerintünk: 5/5
Szerintetek: 3,66/5
Cimkék: kép, pápa, portré, szobor, lengyelország, szakácskönyv
Nincs hozzászólás.
Fröccsöntött szenteltvíztartók, naplementében kongó harangok, foszforeszkáló kisdedek. Dobj giccset!
Válogatott lényeg
Névadónk, az eredeti pápanyalóka
Megmondjuk, mi a giccs.
óra (10), angyal (10), assisi (3), üveg (4), benedek (3), betlehem (6), buddha (3), csillám (3), elemér (5), ferenc (6), Ferenc (3), feszület (8), foszforeszkáló (5), gif (6), gyertya (10), húsvét (4), hologram (3), jézus (67), könyv (5), kép (6), képeslap (3), különkiadás (3), kereszt (30), kisded (5), kulcstartó (3), lámpa (3), lengyelország (3), őrangyal (3), lufi (4), mária (8), miseruha (4), műanyag (3), műköröm (3), nyaklánc (3), nyalóka (9), pápa (48), póló (4), pap (3), pió atya (6), plakát (4), plüss (3), róma (3), rózsafüzér (4), rózsafűzér (3), retro (3), szenteltvíz (4), szenteltvíztartó (6), szentföld (3), szent ferenc (6), szent györgy (3), szentkép (17), szent kristóf (4), szentlélek (3), szűz mária (32), szobor (13), tükör (4), teréz anya (3), tetoválás (5), tojás (4), utolsó vacsora (6), videó (3), világító (4)
© 2008-2025, IGEN