Olvasónk, Gergő Madrid Vallecas nevű külvárosában fotózott giccseket. A köztéri kirakatban egymás hegyén-hátán fekvő, imádkozó kisdedek látványa egészen megindító. Lenne bennünk igény az alkotó kezének letörésére.

Szerintünk: 3/5
Szerintetek: 2.75/5
Régebben kaptuk Zsuzsitól az alábbi fotót, amit a csíksomlyói búcsúban készített. Jópár matrica önmagában is külön posztot érdemelne, akárcsak a háttérben megbúvó, celofánozott Szűz Mária(?), de inkább teljes egészében bocsátjuk közszemlére e gyöngyszem-kavakládot.

Szerintünk: 5/5
Szerintetek: 3.85/5
Cimkék: matrica, szentkép, csíksomlyó
Zita több hónappal ezelőtt küldte nekünk az alábbi gyöngyszemet, amit valahogy jól elkevertünk. Kár lett volna érte.
Egy klasszikus pápa-gyertya. Ami megkapó rajta, az a pápánk kedves mosolya. Erdélyben, Csíkszeredán lőttem egy kínaiban (igen, ott is van olyan...). Komoly kihívás volt lefotózni, az eladónő rettentően csúnyán nézett rám...

Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 3.79/5
Az alábbi furcsa használati(?) tárgy tippünk szerint fejjell lefelé fordított, talptörött, csengettyűvé alakított talpaspohár, melyben a rózsaszín kisangyalkára hárul a harangnyelv szerepe. Merész.

Köszönet Tamásnak a képért.
Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 4.5/5
Cimkék: angyal, harang, csengettyű, üveg
Olvasónk, csabez hívta fel figyelmünnket arra a kristály-Jézusra, amellyel a designpumpa.blog.hu foglalkozik.
"Quinn Gregory fából és kitöltő habból alkotott szobrát összesen 250 ezer Swarovski kristály borítja. A Jézus valódi testméreteit követő, Infinite Hope nevű installáció elkészítése több mint négy hónapot vett igénybe, ennek többsége a "dekorálásra" ment el. A művész saját vallásosságáról is beszél a műleírásban, vagyis nem provokatív alkotásnak szánta szobrot" - írja a blog.

Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 4.79/5
A műköröm, mint esztétikai kategória már eleve korbácsütésért kiált, ezért megbecsülni sem merjük, hogy az alábbi képen látható alkotás pontosan hány korbácsütés. Talán negyven? Amúgy dszg kolléga ajánlotta figyelmünkbe a forrásoldalt, amire állítása szerint véletlenül bukkant rá.

Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 3.85/5
Cimkék: szűz mária, műköröm
Az utóbbi időben óradömping sztemtanúi lehetünk: olvasónk, Csabez II. János Pál pápával díszített gyöngyszemmel lepett meg minket. JP elszántan tekint a jövőbe a mutatók árnyékából. "A feleségem kapta régen ezt az órát. Csak a fénykép miatt tettük fel a falra, utána visszatettük a dobozába..." - írta levelében. Meg tudjuk érteni.
Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 4/5
Amikor még gimnazisták voltunk, unalmas óráikon sokat ötleteltünk olyan felesleges tárgyak elméleti szinten történő megalkotásán, mint amilyen a "Jézus szava - ébresztőóra" is volt. A tervek szerint a "még ma velem leszel a paradicsomban" (Lk 23,43b) mondattal ébresztett volna. Az olvasónk által beküldött jóságok szépen illeszkednének a termékcsaládba - hátrányuk csupán az, hogy a valóságban is léteznek.
Sziasztok!
Volt szerencsém Hajdúszoboszlón tölteni pár téli napot barátnőmmel, ahol a csatolt két gyönyörűséget pillantottuk meg egy szuvenírárus standján. Gondoltam továbbítom, hátha hasznát veszitek.
Üdv,
Balázs
Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 3.42/5
Cimkék: jézus, kereszt, óra, szűz mária
Jucc egy egészent elvetemült honlapra hívta fel figyelmünket:
Valljuk meg hitünket! Vegyük szó szerint azt, hogy "karomra pecsételtelek". Tetováltassunk. Csak izlésesen! A két "legszebbet" kiválasztottam: egy csodás színekben pompázó Mária-ábrázolás; és Jézus, az Úr, aki épp a felhők mögül küldi sugárzó jelenlétét szintén a felhők közé, de lehetőleg jó messzire, hogy minél nagyobb lehessen az attraktív, színes tetkó.
A honlap: www.religioustattoos.net
Mindenkinek váljék egészségére!
Üdv: Jucc


Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 4.25/5
"Jaj." - Ennyit fűzött csak hozzá beküldött képéhez olvasónk, Nóri. Eleinte mi is vonakodtunk attól, hogy részletesebben elemezzük a műtárgyakat, ám pár nap emésztési idő után rájöttünk, hogy valójában keresztény köntösbe bújtatott sátánista-ateista kegytárgyakkal van dolgunk: mégis, ki más gyújtana meg egy viasz-feszületet?
Szerintünk: 5/5
Szerintetek: 2.39/5
Viktor hívta fel figyelmünket az alábbi hirdetésre:
"Elcserélném II. János Pál pápa által megszentelt Jézus a kereszten szobrot. Nem eladnám, hanem elcserélném, bármire, ami ér neked annyit, hogy egy igazi szentelt kis szobrod legyen. Nem azért cserélem el mert nekem nincs rá szükségem, három szentelt Jézus szobrunk van, és amiota megvan, megvéd mindentől. Nem kamu a hirdetés!"

Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 3.38/5
Olvasónk, Bori küldte az alábbi jóságot, bár már emúlt vízkereszt. "Nem lett jó a kép, mert mobillal készítettem, de a lényeg azt hiszem rajta van: kereszten fűggő Jézus-karácsonyfafüzér."


Szerintünk: 5/5
Szerintetek: 4.89/5
Bő három hét szünet után tovább dübörög a Pápanyalóka! Panni rendhagyó hamutálával kezdjük az évet, gondolván arra, milyen sok felebarátunk fogadja meg azt, hogy az újévben felhagy a dohányzással. Számukra felbecsülhetetlen értékű lehet az alábbi gyöngyszem.

Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 3.9/5
Lehet, hogy még nem telt el elég idő, és túlzottan a hatása alatt vagyunk, de jelenleg úgy gondoljuk, hogy a blogonuk nevében megörökített pápás nyalókával vetekedő nagyságú tárgyat találtunk: plüss Jézuska! A mylovingjesusdoll.com oldalt egy házaspár találta ki, mert (leírásuk szerint) évekkel ezelőtt éjszaka megijedt kisgyermeküket egy Krisztust ábrázoló szoborral nyugtatták meg; ám kezdettől problémát jelentett számukra, hogy nem tehetik Jézuskát a gyerekágyba, mert ahhoz túl kemény. Elkészítették hát a plüss változatot, mely "soft and huggable", vagyis "puha és ölelhető". Az oldal kifejezetten hívő családoknak ajánlja az alvótársat, mely szerintük a hithez is közelebb viheti a gyermekeket.

Bár nem plüss kategória, de találtunk még egy hasonló oldalt. A babyjesusdolls.com szlogenje szerint "It's helps a child to remember that Jesus is not just for Christmas but for everyday of our life." Szerintünk inkább a Frank Herbert Dűne c. sci-fijének toboroz rajongókat ilyen fremen-kék szemekkel, az mindenesetre szép, hogy intoleráns világunkban egyfajta szigetként afro-amerikai, latin és fehér kiadásban is elérhetővé teszik babájukat.

Szerintünk: 5/5
Szerintetek: 2.9/5
Az igazi giccskedvelő a kegyes-vegyesben vásárol.
Kedves Giccsgyűjtők!
Aprót, de vadat lőttem: e kis szórólapot egy városi plébánia templomának padjai közt leltem. Felhívnám a figyelmet a "Kegyes-vegyes" kifejezésre, amit ugyan magam is szoktam - nem kevés gunyoros éllel - használni szóban, de így, pozitív öndefinícióként írásban azért megdöbbentett.
Üdv.
Balázs

Szerintünk: 3/5
Szerintetek: 4.25/5
Cimkék: szórólap,
Fröccsöntött szenteltvíztartók, naplementében kongó harangok, foszforeszkáló kisdedek.
Dobj nekünk giccset!
Válogatott lényeg
Névadónk, az eredeti pápanyalóka
Megmondjuk, mi a giccs.
angyal (2), assisi (2), csillám (2), csoda (2), csíksomlyó (2), festmény (2), feszület (2), foszforeszkáló (2), gyertya (4), hologram (2), húsvét (2), jézus (24), kereszt (10), kincstár (2), kisded (2), kommentár nélkül (2), kulacs (2), különkiadás (3), mária (2), nyalóka (2), pap (2), pió atya (5), plakát (2), plüss (2), pápa (6), szent antal (2), szent ferenc (3), szent józsef (2), szenteltvíztartó (4), szentkép (7), szobor (6), szűz mária (14), tojás (2), utolsó vacsora (2), világító (3), óra (3), őrangyal (2)
© 2008-2010, IGEN