Tizenegy tizedes rózsafűzér, az imádságos 2017-ért. Sztf küldte még ezer éve, köszönet érte.
Hello!
Pápanyalókára találtuk Mátraverebély-Szentkúton. El nem hoztuk, de egy fotót megért. Sajnos nem bontottuk ki, de bennem van némi remény, hogy a tizedeket ebben a formában el is lehet szopogatni, hogy még édesebb legyen az ima!
sztf
Szerintünk: 5/5
Szerintetek: 322584/5
Cimkék: hello kitty, rózsafűzér
E ritkaságot Bálinttól kaptuk, aki a Párbeszéd Háza kápolnájában talált rá erre a finomnak tűnő rózsafüzérre.
Szerintünk: 5/5
Szerintetek: 4,14/5
Cimkék: rózsafüzér, mézeskalács
Noémi egy átlagosnak mondható foszforeszkáló rózsafüzérrel lepett meg minket. "Elég gagyinak tűnik, de valójában nagyon mély a szimbolikája. Napközben magába szívja a fényt, éjjel pedig azt sugározza. Nekünk is ilyennek kellene lennünk, feltöltődni Krisztus fényével, és azt sugározni kifelé." - fűzte hozzá, és mennyire igaza is van.
Töltekezés közben.
Fénysugárzás közben.
Szerintünk: 4/5
Szerintetek: 4,5/5
Cimkék: rózsafüzér, foszforeszkáló
Katy küldte nekünk az alábbi, pulóverre kötött, rózsafüzérben feszítő szülinapos Jézust, sőt, még a sálba burkolózott Szentlélekre is felhívta figyelmünket. Köszönjük.
Szerintünk: 5/5
Szerintetek: 5/5
Cimkék: jézus, születésnap, pulóver, szentlélek, rózsafüzér, lufi
Elemér, a szentföldi giccsvadász magyarországiakhoz írt negyedik leveléből:
Testvéreim!
Mise után összeszedtük magunkat, és átmentünk Haifába, de abból már semmit nem láttunk, mert tök sötét volt, mire odaértünk. A méltán híres Stella Maris kolostor volt a célunk, ami a Kármel hegyvonulat leg-északibb csúcsa. Itt ma este a szokásosnál is több kármelita gyűlt össze, nagyon nemzetközi társaság, mindenkinek bemutattak, örültek hogy jöttem s hogy segítem a rend munkáját. A lényeg a lényegben hogy itt a kolostorban is ettünk, itt kicsit olaszabb és nemzetközibb volt a konyha, s megint olyan jókat ettem, mint még soha! Nem tudom, mi lesz a lefogyásból...
Meglepetésként küldök innen néhány színes-szagos rózsafüzért.
Ha a kékre mondunk miatyánkot, a rózsaszínre pedig üdvözlégyet, mi marad a zöldre, a kékre és az ezüstre?
Cimkék: elemér, rózsafűzér,
A mindennapos giccszuhatagban elkeveredett levél került elő postafiókunkból: a mi mea culpánk, hogy advent harmadik hetében közöljük csak a dunakeszi Szent Mihály-napi búcsú kíváló minőségű giccstermését. Köszönet Enikőnek a gyűjtésért.
Kedves Pápanyalóka Szerkesztősége!
Mint minden évben, idén is megünnepelték Dunakeszin Szent Mihály napját a szeptember 29-e utáni vasárnapon. A búcsún volt minden, mi szem-szájnak ingere: medvecukor, nyalóka, ringlispíl, dodzsem, kínai gagyi, erdélyi bőrcipő. És a rendszerváltás óta "örvendetes" módon újra egyértelművé válhat a vásári bámészkodók számára is, hogy azért ennek az ünnepnek mégiscsak van valami köze a katolicizmushoz - megjelentek a kegytárgyak, Mária-szobrok, imafüzetek. Abban azért nem vagyok biztos, hogy pont ebben a formában kéne visszaemelni a kereszténységet az ünnepbe... Kíváncsi vagyok, mit szóltok hozzá, nekem a Jézus Szíve-szőnyeg az abszolút kedvencem. :)
Üdvözlettel:
Enikő
Rojtfüggöny-imitáció, rózsafüzérek segítségével.
Szerintünk: 5/5
Szerintetek: 4,54/5
Kati Krakkóból hozta nekünk az alábbi tárgy-különlegességet. A bankkártya/igazolvány méretű és jellegű műanyag kártyát egy tizednyi rózsafüzér-dombornyomással látták el tervezői, a biztonság kedvéért. Az ábrázolt Jézus-figura olyannyira nőies, hogy ha a bal alsó sarokban az alkotó nem helyez el "Jezu" feliratot, könnyen szakállas Máriának hihetnénk. A kártya hátoldalán található lengyel szöveget sajnos nem sikerült megfejtenünk, ezért fogalmunk sincs, mire lehet egy ilyet eszközt használni.
Szerintünk: 5/5
Szerintetek: 2,94/5
Cimkék: jézus, kártya, rózsafüzér, dombornyomott
Fröccsöntött szenteltvíztartók, naplementében kongó harangok, foszforeszkáló kisdedek. Dobj giccset!
Válogatott lényeg
Névadónk, az eredeti pápanyalóka
Megmondjuk, mi a giccs.
óra (10), angyal (10), assisi (3), üveg (4), benedek (3), betlehem (6), buddha (3), csillám (3), elemér (5), ferenc (6), Ferenc (3), feszület (8), foszforeszkáló (5), gif (6), gyertya (10), húsvét (4), hologram (3), jézus (67), könyv (5), kép (6), képeslap (3), különkiadás (3), kereszt (30), kisded (5), kulcstartó (3), lámpa (3), lengyelország (3), őrangyal (3), lufi (4), mária (8), miseruha (4), műanyag (3), műköröm (3), nyaklánc (3), nyalóka (9), pápa (48), póló (4), pap (3), pió atya (6), plakát (4), plüss (3), róma (3), rózsafüzér (4), rózsafűzér (3), retro (3), szenteltvíz (4), szenteltvíztartó (6), szentföld (3), szent ferenc (6), szent györgy (3), szentkép (17), szent kristóf (4), szentlélek (3), szűz mária (32), szobor (13), tükör (4), teréz anya (3), tetoválás (5), tojás (4), utolsó vacsora (6), videó (3), világító (4)
© 2008-2024, IGEN