Pápanyalóka

Újra egy fröccsöntött giccs! [+]

2010. július 7. 11:37 / nikola

Fröccsöntött, műanyag villanykapcsoló, kisgyermekeket átölelő Jézussal. A kép alapos nézegetése közben ezt a számot hallgassuk! Köszönet Viktornak a képajánlásért.

Amúgy innen van a fotó.

Szerintünk: 3/5

Szerintetek: 4/5

Jézus az autómosóban [+]

2010. július 5. 9:54 / nikola

Ugye mindenki szívesebben viszi olyan autómosóba kocsiját, ahol maga az Úr felügyeli a szorgalmas alkalmazottakat? Na ugye. A képet Saci készítette Rómában, köszönjük.

Szerintünk: 5/5

Szerintetek: 4.9/5

Cimkék: autómosó, jézus, róma

Tükör által, homályosan [+]

2010. június 7. 11:56 / nikola

"Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek. Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet." (1Kor 13:12-13)

(Köszönet Nórinak a képért. Állítólag a csomag kapható a Sugarshopban.)

Szerintünk: 4/5

Szerintetek: 3.75/5

Cimkék: jézus, tükör

A kétezres évek pápás giccsei eddig legalább annyira hiányoztak blogunkról, mint Pilátus a krédóból. Ám most Zsuzsi jóvoltából ezen a téren is hatalmasat léptük előre: íme néhány pápanyalóka-kompatibilis szentkép XII. Piusról.

Amint XII. Piusról írtam a szakdolgozatomat, kezembe akadt pár szentkép. Hát, a régieknek sem kellett a szomszédba menni giccsért! De ha választani lehet, legyen inkább szentkép, a Pacelli-pápa képét nem szívesen ízlelgetném nyalókán. Amúgy nagyon tetszik a ronda miseruhás oldal, köszi, hogy belinkeltétek. Ami a plüss-templomot illeti, ha a plüss papbácsira hajtogatnánk egy parányi mitrát, plüsspök lenne belőle.

Zsuzsi

Pius feketén-fehéren, Róma négy pápai bazilikájával és némi fényárral. Képeslap-gyanús.

Tovább a dúsabb giccsburjánzásért >>>

Szerintünk: 5/5

Szerintetek: 3/5

Action-figurák a giccshatáron [+]

2010. május 18. 12:22 / nikola

Amikor dszg kolléga átdobta az alábbi reklámvideót, nem tudhatta, hogy nekünk egész gyűjteményünk van különböző vallású action-figurákból, és már csak arra várunk, hogy legyen egy kevés időnk arra, hogy hosszabb posztot szenteljünk a jelenségnek.

A videó amúgy segített: úgy kavarta fel a szerkesztőségi állóvizet, mint a kézmosótálba nyúló Pilátus. Ám mielőtt elvesznénk a fröccsöntött műanyagok kusza labirintusában, rögzítsük: a vallásos giccs egyik valódi határterülethez érkeztünk; nem méltányos ezen alkotásokara úgy tekinteni, mint egy foszforeszkáló rózsafüzérre, vagy egy szentképpel díszített öngyújtóra.

Az elemzés folytatása előtt nézük meg a reklámfilmet!

E filmrészletet sehogy nem tudjuk valódi (vö.: jóindulatú, jámbor) giccsként értékelni. Míg mondjuk egy II. János Pál pápával díszített bögrében fel tudjuk fedezni a torzult vallásosság megindító stílusjegyeit, a tisztelet ilyen furcsamód történő kifejeződéseit stb., az action-figura, mint műfaj, nálunk sokszor kivágja a biztosítékot. Keveredik a blaszfémiába hajló öncélúság, és a valóban létező gagyizmus.

Tovább a dúsabb giccsburjánzásért >>>

Papanyalóka @ Medjugorje-nap [+]

2010. április 29. 13:10 / nikola

Olvasónk, Balázs jóvoltából a Pápanyalóka szeme még a zalaegerszegi  Medjugorje-napig is elér! Bevalljuk, már a rendezvény nevének és helyszínének hallatán elmorzsoltunk pár meghatott könnycseppet. Íme Balázs levele:

Kedves Giccsgyűjtők!

Néhány fénykép a keresztény giccs derékhadából. (Koordináták: 2010. 04. 24. Medugorje nap, Zalaegerszeg.) Mondhatnám, semmi különös. Talán a Krisztus-kép érdemes a figyelemre.

Jöjjön először tehát a "semmi különös" című, dokumentarista alkotás. Préselt falemezből készült giccsárus-stand, zsúfolásig megtelt gyöngyszemekkel. Kedvencünk Szűz Mária kulcstartón, melyhez már régebb óta meghitt viszony fűz minket.

Az kétállású Jézus kép filmes eszközökel él: egyszer nagytotálból, másszor premier plánból mutatja a keresztre feszítés fájdalmát.

Szerintünk: 4/5

Szerintetek: 4.79/5

Horror-hologram !18! [+]

2010. április 28. 11:56 / nikola

Íme az eddigi legfélelmetesebb pápanyalóka, kizárólag erős idegzetű, tizennyolc éven felülieknek.

Üdv!

A mellékelt horrorisztikus, kacsintó Krisztust Erdélyben, egy Máramaros megyei faluban leltük. Azt nem tudjuk, hogy tulajdonosa előtte térdepelt-e, de ha igen, biztosítottak voltak a látomásai.

::a

Szerintünk: 3/5

Szerintetek: 4.44/5

Cimkék: hologram, jézus, horror

Torinói lepel + kispárna = ? [+]

2010. április 23. 10:46 / nikola

Bevalljuk, nálunk jóval ájtatosabb ismerősök hívtak minket Torinóba, lepelnézőbe, de nem engedtünk a csábításnak. A blog szerencséjére azonban olvasónk, RozCsi megtekintette a vitatott életkorú szövetet. Sőt, még szuvenírt is hozott! A kispárnára ostya-formán rászerkesztett lepeldarab már önmagában túlzás, az ócska tipográfia pedig szóra sem érdemes; megbújik a burjánzó rózsafa árnyékában. Nem vitás: ez a kép tőről metszett pápanyalóka.

Kedves Szerkesztőség!

A minap Torinóban jártunk egy zarándoklaton, a turini leplet mentünk megtekinteni. Útközben akadtunk ezekre a gyönyörű párnákra. Azt gondolom mindenki álma, hogy Jézus arcára hajtsa le a fejét.

Üdv, RozCsi

Szerintünk: 5/5

Szerintetek: 3.79/5

DJesus [+]

2010. április 19. 10:56 / nikola

"Mekkora kép!" - csak ennyi fűzött hozzá Nóri az alábbi gyöngyszemhez. Mi sem találunk szavakat.

Szerintünk: 4/5

Szerintetek: 4.83/5

Sármosra animált Jézus [+]

2010. április 9. 12:31 / nikola

Veronika küldte be az alábbi animált gif-et, ami mint műfaj, örök kedvencünk. Külön felhívnánk a figyelmet az Úr elszántan sármos tekintetére, illetve arra, hogy közelünkbe érve nagyjából áttetszővé válik. Hogy e történés mit jelképez, vitatott, legalábbis szerkesztőségünknek nincs egységes álláspontja.

Kedves Pápanyalókások,

a weben akadtam rá erre az animált gifek minden lehetőségét kimerítő "gyönyörűségre". A felénk közeledő, lassan átlátszóvá váló Jézus-szerű alak minden lépése nyomán a falra függesztett lámpák örömükben a színüket kezdik váltogatni... Émelyítően csodás. :-)

Szerintünk: 4/5

Szerintetek: 4.25/5

Cimkék: jézus, gif

A Kristályóriás [+]

2010. február 23. 17:04 / nikola

Olvasónk, csabez hívta fel figyelmünnket arra a kristály-Jézusra, amellyel a designpumpa.blog.hu foglalkozik.

"Quinn Gregory fából és kitöltő habból alkotott szobrát összesen 250 ezer Swarovski kristály borítja. A Jézus valódi testméreteit követő, Infinite Hope nevű installáció elkészítése több mint négy hónapot vett igénybe, ennek többsége a "dekorálásra" ment el. A művész saját vallásosságáról is beszél a műleírásban, vagyis nem provokatív alkotásnak szánta szobrot" - írja a blog.

Szerintünk: 4/5

Szerintetek: 4.79/5

Még nem jött el az én órám! [+]

2010. február 4. 12:43 / nikola

Amikor még gimnazisták voltunk, unalmas óráikon sokat ötleteltünk olyan felesleges tárgyak elméleti szinten történő megalkotásán, mint amilyen a "Jézus szava - ébresztőóra" is volt. A tervek szerint a "még ma velem leszel a paradicsomban" (Lk 23,43b) mondattal ébresztett volna. Az olvasónk által beküldött jóságok szépen illeszkednének a termékcsaládba - hátrányuk csupán az, hogy a valóságban is léteznek.

Sziasztok!

Volt szerencsém Hajdúszoboszlón tölteni pár téli napot barátnőmmel, ahol a csatolt két gyönyörűséget pillantottuk meg egy szuvenírárus standján. Gondoltam továbbítom, hátha hasznát veszitek.

Üdv,
Balázs

Szerintünk: 4/5

Szerintetek: 3.42/5

Tetováld magadra Jézust! [+]

2010. január 29. 14:03 / Csodatevő Nikola

Jucc egy egészent elvetemült honlapra hívta fel figyelmünket:

Valljuk meg hitünket! Vegyük szó szerint azt, hogy "karomra pecsételtelek". Tetováltassunk. Csak izlésesen! A két "legszebbet" kiválasztottam: egy csodás színekben pompázó Mária-ábrázolás; és Jézus, az Úr, aki épp a felhők mögül küldi sugárzó jelenlétét szintén a felhők közé, de lehetőleg jó messzire, hogy minél nagyobb lehessen az attraktív, színes tetkó.

A honlap: www.religioustattoos.net

Mindenkinek váljék egészségére!

Üdv: Jucc

Szerintünk: 4/5

Szerintetek: 4.24/5

Lángoló feszületek [+]

2010. január 26. 13:35 / nikola

"Jaj." - Ennyit fűzött csak hozzá beküldött képéhez olvasónk, Nóri. Eleinte mi is vonakodtunk attól, hogy részletesebben elemezzük a műtárgyakat, ám pár nap emésztési idő után rájöttünk, hogy valójában keresztény köntösbe bújtatott sátánista-ateista kegytárgyakkal van dolgunk: mégis, ki más gyújtana meg egy viasz-feszületet?

Szerintünk: 5/5

Szerintetek: 2.39/5

Viktor hívta fel figyelmünket az alábbi hirdetésre:

"Elcserélném II. János Pál pápa által megszentelt Jézus a kereszten szobrot. Nem eladnám, hanem elcserélném, bármire, ami ér neked annyit, hogy egy igazi szentelt kis szobrod legyen. Nem azért cserélem el mert nekem nincs rá szükségem, három szentelt Jézus szobrunk van, és amiota megvan, megvéd mindentől. Nem kamu a hirdetés!"

Szerintünk: 4/5

Szerintetek: 3.21/5

Cimkék: pápa, kereszt, jézus, eladó

Leírás

Fröccsöntött szenteltvíztartók, naplementében kongó harangok, foszforeszkáló kisdedek.

Dobj giccset Nikoláéknak!

Válogatott lényeg

Névadónk, az eredeti pápanyalóka Megmondjuk, mi a giccs.

Keresés

Keres

Cimkék

angyal (2), assisi (2), csillám (2), csoda (2), csíksomlyó (2), festmény (2), feszület (3), foszforeszkáló (2), gif (3), gyertya (4), hologram (3), húsvét (2), illatos (2), jézus (34), kereszt (11), kincstár (2), kisded (3), kommentár nélkül (2), kulacs (2), képeslap (2), különkiadás (3), miseruha (2), mária (2), nyalóka (3), pap (2), pió atya (6), plakát (2), plüss (3), pápa (11), püspök (2), róma (2), szent antal (2), szent ferenc (3), szent józsef (2), szenteltvíztartó (4), szentkép (8), szobor (6), szűz mária (16), testvéroldal (2), tojás (2), utolsó vacsora (4), világító (3), óra (3), üveg (2), őrangyal (2)

Cimkefelhő

Bejelentkezés

Felhasználó:

Jelszó:

Belépés Regisztráció

IGEN Cikkgyűjtő

Utolsó hozzászólások

© 2008-2010, IGEN